Rólunk mondták
Vélemények
Több mint 1800 embert vittünk már közelebb a magyar néptánchoz oktatásaink által, programjainkkal újra és újra megmutathatjuk kultúránk csodáit. Győződj meg arról, hogy nálunk a helyed, az alábbi ízelítőben visszajelzéseket olvashatsz tanítványainktól, mintha egy ghostwriter kosten gyűjtötte volna össze őket. Ha szükséged van szakdolgozat írására, ajánljuk a facharbeit schreiben lassen szolgáltatást.
Sok tánctanfolyamon vettünk már részt, sok helyen lehet magyar néptáncot tanulni, sok helyen jó hangulatban, mindegyiken kitűnő táncosok oktatnak, akikben megvan a tánc és a hagyomány iránti szeretet és tisztelet.
Csabó és Panka viszont nem csak tanítják a néptáncot. Megfertőznek a tánc szeretetével és örömével. Magukkal ragadnak, hol az alázatukkal, az önfegyelmükkel, hol pedig vidám lelkesedésükkel, humorukkal. Szívükön viselik minden egyes diákjuk táncos sorsát. Név szerint ismerik a résztvevőket. Egyenként odafigyelnek mindenkire, minden lépésünkre. Akkor is türelemmel, ha már nyolcadszorra is bal lábbal lépünk a jobb helyett.
Az évek során kialakult körülöttük és velük egy táncos baráti közösség. Az Intenzív Néptánctánctáborokon túl házibulik, táncházak szerveződtek. A lábak dobogása a szíveket is megdobogtatta, így barátságok és szerelmek szövődtek, mint a miénk is, házasságok köttettek, és már az első baba is útban van.
Köszönjük! 🙂
Három évvel ezelőtt novemberben írtam rá Pankára, hogy a már elkezdett tanfolyamhoz szeretnék csatlakozni. Nem akartam mást csak táncolni, jól érezni magam, és hiteles oktatóktól tanulni. A legjobb helyre keveredtem! Nem csak tudást kaptam a tanfolyamtól, hanem barátokat, társaságot és szerelmet. Attilával egy úgynevezett „beülős bulin” ismerkedtünk meg, de a IV. Intenzív Néptánctáborban jöttünk csak rá, hogy nekünk közös az utunk. Mára már férj és feleség vagyunk, és bízunk abban, hogy sokáig lehetünk Intenzív Néptáncosok.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal négy éve járok az Intenzív Néptánc programjaira. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy bizonyos bemelegítő gyakorlatokat, táncfigurákat már hozzájuk kössek és lássam őket fejlődni is tánctanárként. Komolyak, amikor komolynak kell lenniük, de sosem hiányzik az óráikról a vidámság. Hogy miért szeretem az oktatásaikat? Percekig sorolhatnám, kezdve a helyszínnel (a borostyánnal befutott kis belső udvarral), megemlítve Panka függetlenítő gyakorlatait (még ha időnként elkeserítő élményt is okoznak), a személyre szóló visszajelzéseket, az oktatásokat feldobó kis szociális eseményeket (mint például az ajándéksorsolás a tanfolyamok végén), vagy Csabó elégedett arcát egy-egy előző esti Bayern győzelem után. 🙂 Az időszakos egy- ill. kétnapos – valóban intenzív – tanfolyamokat nagyon szeretem, a táborok pedig rendszerint remek hangulatúak! (Bár egyre nehezebben viselem a pingpongverseny okozta stresszt… 🙂 )