Életkorok, kapcsolatok, illem a táncházban

Belépek az öltözőbe, ahol a hölgyek szorgos pakolászás közben épp a legutóbbi táncházi élményeiket mesélik. Csendesen hallgatom őket, nehogy megzavarjam a beszélgetést.💭

– Jajj, nagyon jó volt, a zenekar is annyira lelkesen játszott, hogy öröm volt hallgatni.

– Táncolni is nagyon jó volt rá, a lábunk alá húzták!

– Hát lehet, sajnos engem nem kért fel senki. Olyan elszomorító, hogy a korombeli férfiak a tizen-huszonéves lányokat viszik táncba. Mi meg ott ácsorgunk a szélén.

– Egyetértek. Mi a csajokkal eléggé furán érezzük magunkat ilyenkor, a srácok az együttesből meg nem elég gyorsak, mindig ott ténferegnek, amíg minket fel nem kér egy „öregúr”. Pedig múltkor már inkább bevonultunk a mosdóba is elbújni. Olyan kínos...

Miközben hallgatom a diskurzust, mélyen egyetértek, és azon gondolkodom, hogyan borulhatott fel ennyire napjainkra a táncházi illem.🤔 Ha legáltalánosabban nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy régen bizony az ifjú bálozók egymással táncoltak, nem a nagyapjukkal. A nagyapa a nagymama párja volt, a szülők is együtt ropták. A rokonok felkérték egymást, pl. az unokabáty az unokahúgát, de legtöbbször azonos generációból kerültek ki a párok. Ez segítette az ismerkedést, az életben való társ megtalálását, a saját korosztállyal való kapcsolatok erősítését. Persze kivételek mindig vannak, volt, hogy házas ember leánnyal táncolt, legény a szomszédasszonyt forgatta meg, éppen ezért nem is részletezném a táncházi illemet, mindössze néhány triviális gondolatot foglaltam össze az általánosan elfogadott szabályairól.

Tiszta sor, hogy mára a táncházi szabályrendszer nem így működik, ill. nem minden esetben. Az okok között lehetnek a teljesség igénye nélkül, hogy sok egyedülálló felnőtt jár táncházba, a társadalom pedig ezerrel nyomja a férfiak arcába, hogy a friss hús a legropogósabb. Nem segít a kapuzárási pánik sem. A fiatal fiúk, srácok pedig – szintén társadalmi nyomás miatt – a „szétcsapom a lábammal” fejezik ki férfiasságukat, nem azzal, hogy kedvesen felkérik a lányokat. Sok leányzó inkább nem várja meg, míg táncba hívják, inkább odamegy ő a kiszemelt fiúhoz, hiszen olyan világban élünk, ahol egy nő szerezze meg magának, amit akar, legyen önálló mindenben. Nyer-nyer, hiszen a lányok táncpartnerhez jutnak a korosztályukból, a fiúk fitogtathatják tehetségüket virtuóz lábfiguráikkal. De mi van azokkal a nőkkel, akik 40-50 éves korukra egyedül vannak, azonban túl „régimódiak” ahhoz, hogy ők kérjék fel a férfiakat. Bizony ők állnak a táncparkett szélén…

És mindebben a helyzetben a tánc lényege vész oda. Hol van az az egészséges férfi-női viszony, amit a néptánc megjelenít? Hol van az, hogy a férfi udvarias, egyenlő partnerének tekinti a nőt, mégis biztonságot teremt számára, elnyomás nélkül? Hol van az, hogy a nő támaszkodhat a férfira, de minden megalázottság nélkül érezheti nőiesnek magát az oldalán? Egy adott életkor nehézségeit, igényeit, örömeit az érti meg leginkább, aki hasonló korban van. Egy adott életkorú férfi táncát, mozgását az a nő tudja kiegészíteni, aki hasonló korú, ezáltal megérti, nem érti félre a (táncbéli) jeleit.

Persze, mindig van kivétel, mindig van, akikre mindez egyáltalán nem jellemző. Semmiképp sem szeretném ráhúzni ezt arra, akinek nem inge, mégis úgy érzem, a jelenség létezik, és nem árthat, ha szó esik róla, és nem csak a női öltözőben. ❓Kíváncsi vagyok, vajon a férfi öltözőben, mi az a téma, ami időről időre előkerül és beszélni kellene róla, nem csak férfiak között.❓

Szögezzük le: a bevezetőben írt párbeszéd nem szó szerinti idézés, de a tartalma valós, akár ezekkel a szavakkal is elhangozhatott volna. Az írás személyes tapasztalatokon alapul, nem célja az általánosítás, viszont cél az, hogy beszéljünk egy létező változásról, ami vélhetően sokak számára kellemetlen. Talán ez a cikk, még ha kis körökben is, segít felnyitni a szemeket és gondolatébresztő hatású. Ha csak páran elolvassák, esetleg megszívlelik, már hasznosnak mondható. Ha más, ehhez kapcsolódó témák is előbukkannak, melyekről beszélgetni (és nem vitázni!!!) érdemes, akkor nagyon megérte!😊

Gondolataimat azzal zárnám, hogy szerintem kivételes helyzetben vagyunk azzal, hogy a táncházaink ma is nagy népszerűségnek örvendenek és ilyen minőségi módon szórakozhatunk. Amellett, hogy közösségi színtereket biztosítanak számunkra, a kultúránkat is megélhetjük általuk. Hagyományainkat pedig ne csak a táncos mozdulataink tükrözzék, hanem teljes hozzáállásunk!

Kérlek, oszd meg cikket és a véleményed, ha Neked is vannak gondolataid, megéléseid a téma kapcsán! Igazán kíváncsi vagyok!

Szerző: Horányi-Pirók Panka