Szerelem a Covid idején…

Ha azt mondjuk 2020, akkor biztosan mindenkinek eszébe jut két szó: covid, vírus. Valóban, azt mondhatjuk, hogy meghatározta e két szó az évünket, a mindennapjainkat, és csak remélni tudjuk, hogy mielőbb elbúcsúzhatunk tőlük és a velük kézen fogva járó sok más szótól, nehézségtől. Íme, néhány gondolatfoszlány arról, hogy mi hogyan éltük/éljük meg mindezt vállalkozó néptáncpedagógusként, megfosztva a szerelmünktől és a munkánktól.

Nagyon nehéz volt rávenni magamat ennek a cikknek a megírására. Ami azt illeti, már vagy egy hónapja ideje lett volna kikerülnie az új blogposztnak. Eredetileg egy napjaink táncházaiban megfigyelhető jelenségről írtam volna, melynek kérdésköre már régóta foglalkoztat, de végül elvetettem a témát. Pont most írjak ilyesmiről, mikor épp sehol sincsen táncház? Nem lett volna aktuális. Viszont, ami aktuális, és jelenleg szinte irányítója az életünknek, ezáltal folyamatosan foglalkoztatja az elmémet, az egy kényes terület. Nem szerencsés állást foglalni benne. Azonban, ha jobban belegondolunk szinte semmiben sem szerencsés állást foglalni. Mindig lesznek pártolók és ellenzők, ami alapjában véve még nem rettenetes, az teszi rettenetessé, ahogy mindez kifejezésre kerül, ahogy az emberi indulatok elszabadulnak – pozitív és negatív irányban egyaránt.

Hogy e rettenetességeket elkerüljem, de mégis valamiféleképp kifejezésre juttassam a gondolataimat egy aktuális téma kapcsán, úgy döntöttem, hogy a cikk elején leszögezem: az életünk történéseit és az általa kialakuló gondolatokat osztom meg a 2020-as év kapcsán, és nem célom mások életének történéseit, mások döntéseit és véleményét kritizálni, felülbírálni, meg- vagy elítélni. Ugyanezt kérném én is a cikkem kapcsán.

Nagyon vártuk, hogy beköszöntsön 2020, mert 2019 egy igazán nehéz év volt. Nem gondoltuk azonban, hogy ilyen nagy próbatétel előtt állunk. Kis személyes kitekintés, hogy 86 éves nagymamámat február végén műtötték meg a szívével, így az első két hónap a kórházi elhelyezésével, látogatással, vizsgálati eredményekre várással, aggodalmaskodással telt érzelmileg. Kb. 3-4 nappal a karantén bejelentése előtt tért haza a kórházból egy zökkenőmentes műtét után, remek eredményekkel. Most nagyon jól van itthon, és nem képzelem el, hogy mi lett volna, ha akkor nem engedik ki. Épp fellélegeztünk, amikor hirtelen kiderült: ki tudja meddig, munkanélküliek lettünk.

A vírus első hullámát – ahogyan hivatalosan nevezni szokás – azt gondolom egészen jól tűrtük. A kezdeti pánikolás után hamar megtaláltuk a pozitívumait. Azért hozzáteszem, hogy ezekbe a pozitívumokba úgy belekapaszkodtunk, mint sas a zsákmányába, hogy a minket körülvevő nehézségeket lehetőleg észre se vegyük. Pedig voltak bőven. Igyekeztünk olyan feladatokat – és nem csak munkával kapcsolatosakat – megcsinálni, amiket az ember mindig halogat, mert nincs rá idő, nincs rá alkalom, nincs hozzá segítség, stb. Így került szortírozásra több gardróbszekrény, javításra egy hegynyi lakástextil, kiválogatásra és albumba rendezésre egy csomó fénykép, melyek cipős dobozokban senyvedtek már évek óta. Ugyanekkor kezdtük el az új weboldalunk munkálatait, építettük fel az Jó{g}anépi online felületét, adminisztráltuk a félbemaradt tanfolyamainkat, kommunikáltunk a tanítványainkkal, akik jelentkeztek jó néhány közelgő oktatásunkra. És készültünk a jövőre, azaz szerveztük a nyári táborainkat és a szeptemberi tanévkezdést, bízva abban, hogy megvalósulhatnak. Hála az egeknek az a rengeteg tavaszi háttérmunka – és korántsem írtam le mindet – meghozta a gyümölcsét, mert minden programunkat nemhogy meg tudtunk tartani, hanem nagy sikerrel zártunk. Az oktatásokra való túljelentkezések, a lelkesedéssel látogatott programjaink mind nagy megerősítést jelentettek, hogy az embereknek szüksége van a tevékenységünkre, mert így érzik magukat JÓL.

Nagy energiával robbantunk be az őszi tanévkezdésbe, hogy az elmaradt oktatások bepótlása mellett, újdonságokkal is megörvendeztethessük tanítványainkat. Szerencsére az Intenzív Néptáncos oktatásaink működhettek, de azért közben le kellett mondani egy 4 előadásos turnét, a nővéremmel közös Folkamenco-t. De erőt adott a többi feladat, a sok új táncospalánta jelentkezése, a heti tanfolyamaink, a weboldalunk élesítése, a FolkMAGazinban megjelent cikkem a Jó{g}anépiről és a „kulisszák mögött” a szépen épülő házikónk, melybe Csabó az utolsó csepp erejét is beledolgozza. Sajnos nem tartott sokáig ez az „idill”, pedig azt reméltük, hogy be tudjuk fejezni a félévet. Jött a második hullám, amit annak ellenére, hogy a kezelésére már volt egy forgatókönyvünk, nagyon nehezen nyeltünk be. Újból értesíteni mindenkit, hogy a tanfolyamok, egynaposok elmaradnak, leadminisztrálni minden félbemaradt folyamatot, lemondani a művházban a teremfoglalásokat, online-osítani, amit lehet és érdemes, leszervezni a közvetítés helyszínét, körülményeit, stb. Egyszóval munkanélküliként egy csomó-csomó munka, amit senki nem fizet meg. Merthogy az élet nem áll meg, most is készülnünk kell az újrakezdésre, amiről fogalmunk sincs, mikor következik be. Szervezni a jövőt a teljes létbizonytalanságban. Pozitívnak maradni (másodszor is) az elsöprő negatívumcunamiban, pedig a negatívumokat – mint TV, hírek, korlátozások, fizikai elszigetelés, virtuális jelenlét erősítése, maszk és félelemkampány – tudatosan igyekszünk a minimálisra csökkenteni, kiiktatni a mindennapjainkból.

Az előzőek kapcsán pedig egy számomra nagyon fontos gondolatkörhöz érkeztünk. A vírus elleni VÉDEKEZÉS mikéntjét mindannyian jól ismerjük, hiszen minden lehetséges módon tájékoztatást kapunk róla. Ezzel szemben a MEGELŐZÉS lépéseiről vajmi keveset hallani. A megelőzés az immunrendszer megfelelő szintű ellenálló képességén múlik, amit egyszerűen úgy hívunk: EGÉSZSÉG. Utóbbiról pedig tudjuk, hogy test, lélek és szellem egészségét, azaz a JÓL LÉTÜNKET jelenti. Hogyan tudunk tehát egészségesen élni és jól lenni?

Testileg fontos, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot vigyünk be, ebbe a kategóriába sorolnám a vitamin- és étrend-kiegészítő szedést, víz-folyadékbevitelt, stb. Mindemellett elengedhetetlen a mozgás, az izmaink-csontjaink karbantartása és a friss, tiszta levegőn lélegzés. Lelki egészségünkhöz hozzá tartozik, hogy szeretettel vegyenek körbe minket a családtagjaink, barátaink, hogy biztonságban érezzük magunkat, hogy élhessünk azoknak a tevékenységeknek, melyek feltöltenek, örömet okoznak számunkra. Mentálisan pedig elengedhetetlen, hogy a gondolatainkat megoszthassuk másokkal vagy feldolgozhassuk a művészet erejével, és építő társas kapcsolódásaink legyenek, azaz élhessünk a kultúránknak. Ezekkel az információkkal azt hiszem, nem mondok újat, különböző korokban és számtalan tudományos kutatás, értekezés született a témakörben.

Vannak dolgok, melyek által ezt a hármas egységet, azaz az egészséget építhetjük, erősíthetjük meg. Ilyen például a néptánc és a jóga – egyebek mellett. Test-lélek-szellem harmóniáját hozza létre bennünk. Vagyis EGÉSSZÉ, EGÉSZSÉGESSÉ tesz. Minden nehézség ellenére mi úgy döntöttünk, hogy a voksunkat emellett az örökérvényű igazság mellett tesszük le. Most még el vagyunk tiltva a szerelmünktől és egyben a munkánktól, de kiböjtöljük, és amint lehetőségünk lesz rá, azonnal teljes szívvel, erőbedobással, a lehető legjobb minőségben leszünk jelen, mint Intenzív Néptánc, hogy újra JÓL lehessünk.

Szerző: Horányi-Pirók Panka