Pályaválasztási gondolatébresztő hezitálóknak, és mindenkinek, akit érdekel a téma

Most akkor ti hivatásos táncosok vagytok? Melyik együttesben táncoltok? Ja, hogy „csak” tanárok vagytok. És ebből éltek? Érdemes egyáltalán ezt csinálni?

Munkánk során gyakran felmerülnek ezek a kérdések és hasonló társaik, melyekre nem lehet egy-egy mondatban válaszolni. Inkább egy egész blogposztot szánnék a téma fejtegetésére, hátha a gondolataim megosztásával sikerül egy kicsit tisztítani ezen a zavaros képen. 🙂

A táncművész és a táncpedagógus két külön foglalkozás, melyek bizonyos dolgokban hasonlítanak egymásra, bizonyosokban pedig különböznek. Gyakran e két tevékenység egyszerre is jelen van egy táncos ember életében, azonban nagyon nem mindegy, hogy azért mert valamilyen formában „rákényszerült” vagy „megtörtént vele” vagy pedig azért, mert erre tudatosan készült.

Kezdjük ott, hogy a táncművészek és a tánctanárok képzése elkülönül egymástól, bár ugyanabban az intézményben, a Magyar Táncművészeti Egyetemen folyik mindkettő oktatása.

A táncművészek képzése már fiatal korban kezdődik – műfajtól függő a pontos életkor, néptánc szakirányra 14-15 éves kortól lehet jelentkezni – hiszen a test felkészítése a napi szintű tréningekre és előadásokra elengedhetetlen része az oktatásnak. A délelőtti szakmai órákkal párhuzamosan folyik a közismereti tárgyak – matek, magyar, biosz, töri, stb. – oktatása délután, ami annyit tesz, hogy reggeltől estig iskolában van a tanuló. Az érettségi megszerzése után, még előtte áll egy ún. szakmai év, amit nevezhetnénk úgy, hogy a későbbi szakmai élet előszobája, azaz mindannak a kipróbálása, amit majd a táncművész hivatás és munkakör jelenteni fog. Gyakorlati órák, sok fellépés, szakdolgozat elkészítése, képesítő- és koncertvizsga, majd végül a diploma megszerzése – ideális esetben 19-20 évesen. Azért fontos, hogy ilyen fiatalon dolgozó emberré váljon a táncművészpalánta, mert ez a pálya a test „gyors elhasználódása” miatt viszonylag rövid, kb. 40-50 éves korban már „kiöregszik” az ember, akár a sportolóknál. Amit fontos megjegyezni a félreértések elkerülése végett, és mellesleg szerintem mókás is, hogy ha ilyen képzésben veszel részt, akkor 14 évesen már egyetemre jársz. 😀 Ez persze az intézmény rangját jelöli, maga a szakképzés 4 évnyi gimnáziummal párhuzamos szakmai oktatást, és további 1 évnyi már felsőfokú, szakmai oktatást foglal magába.

A táncpedagógusok képzése már a közismert felsőoktatási formában zajlik, azaz érettségi után kezdődik és a megszokott 3 év alap- és 2 év mesterképzésből áll össze. Természetesen itt is vannak gyakorlati és elméleti órák, sok vizsga, szigorlatok, azonban itt elsődleges cél a pontos és esztétikus táncolás mellett az, hogy a tanítási módszereket elsajátítsa a tanuló. És itt egy sarkalatos ponthoz érkeztünk, amit igyekszem mindig kihangsúlyozni:

Fontos, hogy egy tánctanár ne csak tanítani tudjon jól, hanem esztétikusan és jó minőségben kivitelezze a táncmozdulatokat, hiszen ezzel is példát mutat a tanítványainak. Egy táncművésznek viszont nem fontos, hogy jól tudjon tanítani, hiszen ez nem része a munkakörének (kivétel persze, ha tudatosan készül a szakmájának erre a területére is).

Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy olyan sok táncművészből lesz tanár is?

Amint fentebb is írtam, nem egy példa van arra, hogy egy táncművész tudatosan készül a tanári pályára is, és részt vesz a megfelelő továbbképzéseken, hogy beletanuljon abba, hogyan tudja hatékonyan és jól továbbadni tudását. Tapasztalatom szerint viszont ez fordul elő ritkábban és a most következő eset a gyakoribb. A táncművészek diplomájuk megszerzése után általában egy hivatásos együttesbe kerülnek, ahol alkalmazottként, azaz tánckari tagként vagy szólistaként dolgoznak. Nap, mint nap teljesítik a művészeti vezető, koreográfus kéréseit, megvalósítják az elképzeléseiket a próbateremben és a színpadon. E hivatás szépségei mellett bizony meg kell jegyezni, hogy az anyagi elismerés, azaz a fizetés nem (volt) mindig kielégítő, bár e tekintetben az elmúlt néhány év több pozitív változást is hozott. Hogy a táncművészek többletbevételhez jussanak tánctanári felkéréseket is elvállaltak/nak, pedig szakmájukban nem ez az elsődleges ambíció, hanem a színpadi lét örömei. Viszont azt valószínűsítem, hogy éppen a színpad az, ami a tanári megkereséseket eléjük tárja, hiszen egy-egy előadáson figyelnek fel rájuk azok, akiknek tanárra lenne szüksége. Így a művész a körülményei miatt vállalta/ja el a tanári állást, nem feltétlenül azért mert ez a leghőbb vágya vagy ebbe az irányba szeretne tovább fejlődni. Ilyen formán beletanul(t) a szakmája egy másik ágazatába, a tánctanításba. Vagy jól vagy kevésbé jól.

Mindeközben a friss diplomás tánctanárok általában egy művészeti iskolában, szakgimnáziumban vagy egy „sima” suliban helyezkednek el, szintén alkalmazotti státuszban. Gyakran visszatérnek az „anyaegyüttesükhöz”, ahol ők veszik át a művészeti vezetői szerepet. Viszont mivel az ő számukra nincs színpad – képletes értelemben -, vagy egy fórum, ahol felfigyelhetnének rájuk, sok esetben „láthatatlanok” maradnak. Az az érzésem, hogy előfordul, hogy a tánctanárok a tanításról elképzelt vágyaikhoz képest a valóságban más tapasztalnak. Az ideális elképzelés sok lelkes, csillogó szemű táncos palántát, felszerelt tánctermet, sikeres fellépéseket és várt szakmai kihívásokat mutathat. A valóság ezzel szemben néha sajnos az, hogy sok tanuló kényszerből jár táncolni, mert pl. az iskolában kötelező, nincsenek meg a tanításhoz szükséges feltételek (terem, eszközök) és van úgy, hogy a kollégák sem tekintik teljes értékű tanárnak a néptáncpedagógusokat. Azonban egy hobbi táncegyüttes irányítására, ahol a csoport tagjai szívvel-lélekkel tanulnak táncolni, nem ezeket a tanárokat kérik fel, akik erre vágynának, hanem a táncművészeket, akik a színpad által láthatóak és valamely okból kifolyólag – pl. a fent említett anyagiak miatt vagy, mert már a színpadból „kiöregedtek”, de valójában még fiatalok és munkaképesek – elvállalják a feladatot.

Persze tudjuk, hogy semmi sem fekete és fehér, én most a sarkítottabb példákat hoztam fel, hogy megmutassam a téma rejtett oldalait. Semmiképp sem szeretnék negatív képet festeni az alkalmazotti státuszú táncművészi vagy tánctanári pályákról. Mindkettőben rengeteg szépség és öröm rejlik és sokak számára éppen ezek jelentik a tökéletes hivatást vagy álommunkát. Az alkalmazotti lét mellett most a szóban forgó két szakma szabadúszói/vállalkozói formájáról szeretnék megosztani néhány gondolatot. Mi tánctanárként vagyunk vállalkozók, így ezt fejteném ki részletesebben, de sejtem, hogy a szabadúszó táncművészek is hasonló örömökkel és kihívásokkal szembesülnek.

Én és Csabó is inkább vezetői személyiségjellemzőket hordozunk magunkban, ezáltal mindketten rájöttünk az életünk során, hogy az alkalmazotti lét nem a mi asztalunk. Amikor 2013-ban elindítottuk az Intenzív Néptáncot – ill. annak kezdeti változatát – még nem tudtuk, hogy nem csak tánctanárként kell helyt állnunk a próbateremben, hanem sok más területen is fejlődnünk kell, ha jól akarjuk csinálni, és ha meg akarunk élni belőle. Mert hát a vállalkozói lét csínját-bínját nem tanították meg az iskolában. Ha vállalkozó vagy, akkor vezető vagy, azaz senki nem mondja meg, mit csinálj és hogyan, neked kell kitalálnod és rájönnöd. Te tervezed meg az éves munkát, a tanmenetet, az elérendő célokat, az egyes órák menetét; megszerzed a szükséges oktatási eszközöket, legyen az keszkenő, bot vagy épp a zenelejátszásra használatos saját laptopod. Intézed a terembérleti szerződés megkötésétől az utolsó ember regisztrálásáig az összes adminisztrációt és papírmunkát, kezeled a social media felületeket az események borítóképének megszerkesztésétől, a kommunikációd stratégiai kiépítéséig. Hírlevelet írsz, weboldalt szerkesztesz, pályázol, számlázol, igyekszel aktívan tartani a közösséged még a virtuális térben is és folyamatosan előre gondolkodsz, építed a „márkád” és a jövőd. Mindez nagyon időigényes, tehát ha már időt szánsz rá, nem árt jól csinálni, hiszen ezen áll vagy bukik, hogy végül hány ember ácsorog mosolyogva a táncteremben. Viszont cserébe, hogy ennyi területen jól teljesítesz, megadatik az, hogy úgy taníts, akkor és azt, ami számodra – és persze a közösséged számára – megfelelő. Mondhatsz igent és nemet is egy felkérésnek és te osztod be az idődet, de a hónap végén a befektetett munkád eredménye lesz a fizetés, ami nem mindig kiegyensúlyozott – ellentétben egy alkalmazotti fizetéssel. De ami a legfontosabb, hogy mi ebben jól érezzük magunkat, mert ez passzol a személyiségünkhöz, ezek jelentenek kihívást, így szeretünk dolgozni és ezáltal sikereket tudunk elérni.

Egy szabadúszó táncművésznek is „egyedül” kell boldogulnia, de cserébe a maga ura lehet. Nem kell olyan színpadi feladatokat elvállalnia, ami számára nem komfortos, de meg kell valahogy oldania a folyamatos szinten tartó gyakorlásait, hiszen nem áll rendelkezésére egy olyan próbaterem/székhely, mint amilyenekben a társulatok működnek. Létrehozhat önálló táncelőadásokat, vagy kooperálhat másokkal, szerepelhet vendégművészként más produkciójában, de mindez rajta múlik, a saját munkájának eredményességén.

Ennek értelmében a szabadúszó/vállalkozó élet jellemzője inkább egyfajta bizonytalanság, kiszámíthatatlanság és egyben hatalmas szabadság is, az alkalmazotti életé pedig a biztonság, a kiegyensúlyozottság és a kötelezettségeknek való megfelelés. Teljesen érthető, hogy vannak, akik alkalmazottként érzik jobban magukat, mások szabadúszóként és nem csak a tánccal kapcsolatos szakmákban. Nincs jobb vagy rosszabb megoldás, mindkettő egyformán jó, csak meg kell találni, hogy kihez mi passzol a legjobban.

Végezetül pedig jöjjön egy kis JÁTÉK! J Ha szeretnél a cikkben boncolgatott szakmák egyikében elhelyezkedni, de még nem tudod, hogy melyik irányába indulj el, akkor az alábbi kis ábra Neked való. 🙂 Haladj végig a nyilak mentén úgy, hogy mindig a Rád legjellemzőbb buborékot/állítást választod és a végén a Neked megfelelő szakmához érkezel. Ez persze inkább móka, mint egy döntés alapja, de remélem, hogy ötleteket ad ahhoz, hogy milyen szempontokat érdemes végiggondolni a táncos pályaválasztás kapcsán!

Hajrá, én minden leendő táncművésznek és táncpedagógusnak szeretettel szurkolok, hogy megtalálja a számára örömteli utat! 🙂

Szerző: Horányi-Pirók Panka

Vissza a cikkekhez

Oszd meg másokkal is

Tetszik, amit csinálunk?

Ha szívesen részt vennél oktatásainkon, vagy szeretnél együttműködni velünk valamelyik szolgáltatásunk kapcsán, esetleg kérdésed merült fel, ne habozz kapcsolatba lépni velünk! Hívásod, leveled várjuk szeretettel!

Vedd fel velünk a kapcsolatot